történetek

Késésben voltam. Már megint rohantam. Szerencsém volt, lenn az utcán egy taxi épp arra járt, leintettem és már indultunk is.

A ház előtt, az öreg fenyők között, ékeskedtek a violák. Főként fehéreket nevelt nagyanyám, a mézédes illatúakat. Nyári szünetben több hetet nála töltöttünk a violás udvarában.

Álltam a kirakat előtt, és tudtam, hogy ő lesz az. Pont megfelelt a célnak. Magas volt és sudár. A ruhája, a mozdulat, amibe bele merevedett, egyszerűen magam volt a tökély.

Orromban a nedves erdő illatával, lassan végig sétálok a folyó feletti rönk hídon. Megállok a középén. Kezeim kitárom. Mélyen leszívom a levegőt, a tüdőm megtelik vele.

A többiekkel együtt a hűtőben kucorogtam. Kicsit elszunyókáltam, majd arra riadtam, hogy kinyílik a hűtő ajtaja, és ott áll egy férfi. Engem emelt ki a többiek közül. Egy nővel volt. A nő rólam beszélt, és azt mondta: tökéletes ez a tojás, asztali díszt készítek belőle.

A mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt. A gép életben tartotta. Néztem az arcát, ami időnként fájdalmasan rándult össze. Azon gondolkodtam, vajon a testünk, mint individuum, képes e érzékelni külön a tagjait? Nem tudom. De őt szinte puzzle darabokból rakták össze. Morfinos álomban élt a baleset óta. Önállóan nem bírt lélegezni.

Évek óta hol kisebb, hol nagyobb intenzitással kerestem azt a sportágat, amivel azonosulni tudok.