Az élet fája- párbeszéd egy filmre

Te- Majd írd meg milyen volt a film!

Én- Különös hangulat, képek, jó szögből készült filmkockák, és a gyermekkor pillanatai. Egyébként, mélyen szántó fájdalmasság.

Te- Ugye milyen különleges, mintha a gyermekkort úgy hozná eléd, mint egy álmot. Ringat és emlékeztet. Istenem az eszmélés röpke percei! Amikor még egészen közel hajoltam a virágokhoz. Nagymamám keze, szeme és a falvédő mintha háromdimenziós lett volna, az erdő szarvasaival, sötét árnyaival, a falon túl a rengetegbe sétáltam, ki tudja merre hova vitt az a keskeny út. És a délután fura fényei, a mama hűvös nappalijában!

Én- Nekem is bevillannak  képek. Talán még három éves sem lehettem, mert a lakótelep udvarán levő fű nem volt lekaszálva, és akkora volt, mint én. Ott állok a magas fű között. Sárga a fű, néhol kék virágokkal tarkítva- Katáng kóró. Tűz a nap, és az ég felé tekintek. Ragyogós minden.

Te- Várod az életet. Csoda. Érdekes, hogy vannak ilyen képek, amikor kívülről látod magad. Vagyis inkább kívülről és belül is ott vagy egyszerre. Állok az ámbituson, nézem a nyári záport, a futó rózsákon esőcseppek, ázott rózsa illat, zsíros kenyeret a kezemben, és hirtelen, váratlanul elönt a boldogság. Eszméletlen, öröm. Akkor sem tudtam mitől, miért, de határozottan emlékszem, a gondolatra; erre a perce egész életemben emlékezni fogok. Hat éves lehettem.

 Egyszer, feküdtem az ágyon hanyatt. Az életre gondoltam. Mi ez? Kik ezek itt? Hogy kerültem ide? .... Miért pont ők a szüleim, mi ez az egész élet, mikor kezdődött, hol voltam eddig? És egyszer csak elkezdtem nevetni, nevettem boldogan, kacagtak, mint aki megtálalta az élet forrását vagy az örökéletet. Nem tudom mi volt ez. Egyedül voltam, sokáig nevettem.

Én- Én is feküdtem a hátamon és mindig csak a lépéseket hallottam a fülemben. Különös érzés volt, meg egy kép társult hozzá. Utca járdával.

A gyerek szobánkban vagyok, a húgommal. Az ablakban ülök. Kitekintek, anyám távolodó alakját látom az utcán. Elmegy otthonról, esti gimnáziumba. Apukám kérdezi, éhes vagyok -e? Első uzsonna, amit ő készít nekünk. Zsíros kenyér, piros aranyat is kent rá. Apám zsíros kenyere.

Majd volt olyan is, de ez picit horror. Tizenhárom éves koromban, az iskolába menet, egy fekete kutya bokán harapott. Az állatorvos azt mondta nekem, hogy nem találták meg a kutya oltási könyvét, és ha veszett, kijön rajtam a kór és meghalok. Ülök az ágyamon, előttem a kémia könyvem,és azon gondolkozom, ki vagyok és mi végre, és akkor most meghalok? És a halál milyen? Kémiai képletek és létem súlya. Aztán nem haltam meg.

Néha órákig bámultam a baromfiudvar életét. Néztem a csirkéket. Ezt elunva, bementem nagyanyám, szép szobájába, majd elővettem a képes bibliát. Órákig lapoztam, és néztem a képeket. Néha felpillantottam a szobát uraló Szent családról szóló festményre. Különösen szép volt az őszi barack, amit József ad a kisfiának.

Erdőben nőttem fel. A bokrok szolgáltak bunker gyanánt, farkasok kergettek minket képzeletben, amikor futottunk az erőben. Boszorkányok voltunk, vadkörtét, és vad diót ettünk.

Télen veszett rókák jöttek le a kis erdőnkbe. Éjjel hallottuk, ahogyan összemarakodnak a környék kutyáival.  Vonítás, acsarkodás, verekedés zaja töltötte meg az éjjet.Másnap a kutyákat lelőtték.

Házunk mellet egy ódon ősfa állt. Közepén egy lyukkal. Abban élt a kuvik család. Egyik este már épp villanyoltás volt a kisszobánkban, amikor apukám, kezében egy kis kuvikkal lépett be hozzánk. Riadt kis pára, kapkodta a kis fejét. Kiesett az odúból. Visszatettük.