Valami nagyobb

2017.08.19

A Vajdahunyad várat körül ölelő tó előtt ültem. Körülöttem zsongás, turisták és őslakosok. Ölemben az épp aktuális olvasmányommal, jól éreztem magam.

Jelenleg Murakami Haruki könyve, - Hallgasd a szél dalát- varázsol el. Megcsendesítettek a sorok és a mögöttük húzódó gondolatok.

Megtaláltuk egymást, a könyv és én. Pont akkor, és pont azzal az üzenettel megtöltve, amire épp szükségem volt. Mostanság célirányosan új lehetőségek felé fordultam. Új élettervek, más minőségek foglalkoztatnak. Ebben a belső állapotban érkezett meg hozzám a könyv.

Az első oldalak már foglyul ejtettek. Visszaköszönt bennük a saját akarásom és vágyaim. Kiírtam magamnak belőle a gondolatokat. Több évvel ezelőtt, ez volt a szokásom, hogy egy füzetbe leírtam az olvasott könyvekből azokat a mondatokat, amelyekben személyes üzenetet véltem felfedezni. Most is így tettem.

" Hiszek valamiben, aminek bennem kell lennie, és álmodom a lehetőségekről, amelyeket az a valami ki fog aknázni." / Murakami Haruki/.

Azaz van bennem valami több és valami más, ami olyan, mint egy intelligens motor vagy gép, ami erőt ad, ugyan akkor másra is képes. Segít nekem azzá válnom, amivé válnom kell. Nem egy távoli célt tűz ki elém, hanem az épp aktuális én magamhoz mérten segít engem.

Nem holmi izzadságszagú finisbe akar eljuttatni, hanem azt érteti meg velem, a bennem élő Valami, hogy most épp ki vagyok. Aki épp vagyok, annak milyen alternatívák és lehetőségek adódnak vagy adódhatnak, amivel ha mer élni, akkor, saját tudatos fejlődéséért sokat tett.

Egy aha élménnyé vált a felismerés bennem. Lendület és megerősítés lett a számomra ez a kis idézet. Kis idézet, amiben hatalmas erő lakozik. Semmi nincs nevén nevezve, de a Valami olyan erős és misztikus. Szabadon hagy, és azt képzelek a Valami mögé, akit, és amit csak akarok. Azután még paradoxon és azért az; bennem él, és még is úgy viselkedik bennem, mint egy kívülálló.

A könyv egyébként az írásról szól, M.H. hogyan vált íróvá, ez neki mit jelentett, és hogyan született meg első regénye. Milyen ez az út, az írás útja. Szépen és alázattal szól benne a dal, rólunk, akik az írással küszködünk. Sokszor a fióknak, de nem számít, mert belül dolgozik a vágy. A vágyat pedig ki kell elégíteni.

A könyv első lapjain találtam ezt a gondolatot, leírom ide, hogy megmaradjon.

" Aznap este, amikor a nagyanyám meghalt, legelső dolgom volt, hogy kinyújtottam felé a kezem és lecsuktam a szemét. Abban a pillanatban, hogy lezártam a szemeit, a hetvenkilenc éven át látott álmai csendben eltűntek, mint az aszfaltra esett nyári zivatar, és nem maradt belőlük semmi."

Vannak dolgok, amelyeket megtehetünk, megtehetek. Zártam le én is halott szemeket. A mozdulat hordozza magában a kezdetet és a véget. Lezárok valamit, azzal megerősítem és végérvényesítek egy visszafordíthatatlan folyamatot, a véget.

Súlya van a következő lépésemnek, és döntésemnek. Tehetek magamért, apró vagy éppen nagyobb dolgokat is. Ezzel gyakorlatilag, nagyon figyelmes, gyengéd, tisztelettudó vagyok magammal. Ízlelgetem ezt az összefüggést, és ebben az összefüggben megsejtető intimitást is.

Ez a valami bennünk, segít abban, hogy közel kerüljünk, és szeretni és tisztelni bírjuk azt, aki bennünk él, azaz, akik valójában vagyunk.