Viola nyári viola

2017.05.05

A ház előtt, az öreg fenyők között, ékeskedtek a violák. Főként fehéreket nevelt nagyanyám, a mézédes illatúakat. Nyári szünetben több hetet nála töltöttünk a violás udvarában.

Nagyon szerencsések voltunk vele. Mire megérkeztünk hozzá húgommal, addigra ő kimeszelte számunkra a szenes tárolót. Azért, hogy ott babaszobát rendezzünk be magunknak. Olyan igazinak tűnt. Kaptunk bútorokat is; hokedliket asztalnak, széknek, kis vázát, és a vázába violát tettünk. Itt játszottunk asszonyosat húgommal. Ez annyit jelentett, hogy ő volt Icu én meg Ági, és bele bújtunk kitalált felnőtt asszonyok szerepeibe.

Nagyanyám ebéde isteni volt. Egész héten gyúrta a tésztát nekünk, túrosan tejfölösen ettük. Néha öt napig. Mama nem csinált ebből ügyet.

A hétfő esték a temetőben teltek el. Ő a rokonok sírjait gondozta, mi meg húgommal futkároztunk, vagy épp neki segítettünk.

Kedden Etus nénihez a nővéréhez látogattunk el. Mindig kinn ültek a verandán, ott beszélgettek. Egy nagy magas öreg körtefa állt az udvar közepén. Szürkületkor szerettem felnézni a magas fára, olyan kísérteties, mindig a szellemek jutottak eszembe a látványtól.

Nála láttam, hogyan kell a krumplit elvermelni, kivitt a földre minket. Hátán parasztkosár, meleg nyári napsütés körülöttünk. Tesómmal kis fürdőruhában és szandálban ugra- bugrálva hol előtte, hol mögötte haladtunk.

Szerettem a süti rózsafüzért. Szentkútról hozott nekünk olyat. Rózsaszín és citromsárga korong sütikből váltakoztak egymás után. Közepén egy szép nagy kereszttel. Nyakamba akasztottam, de túl sokáig nem bírtam ellent állni a csábításnak és szép apránként megettem őket.

Finom kúti vizet ittunk. Szerettem bele bámulni a kút mélységébe. Olyan furcsa hívogató varázsa volt. Mama mindig lecsukta a fedelét, mintha tudta volna, hogy a mélyből hívogatják a bele bámulókat.

Minden este becipelte nekünk az alumínium teknőjét, hogy abban tudjunk tisztára fürödni. Fenyő habfürdőt öntött bele. Az egész nyári konyhát betöltötte az illat.

Már anya voltam, felnőtt. Beszélgettem a szomszédjaimmal, és őt váratlanul megpillantottam, amint leszállt a buszról. Egyik szeme üveg volt, a másikra pedig nagyon gyengén látott. Nem vett észre engem, én pedig, azt hiszem szégyelltem őt. Úgy tettem, mintha nem is ismerném. Tudtam, hogy miattam utazott le. Megvártam, amíg eltűnik, és késve ugyan, de én is haza mentem.

Akkor egyszer szégyelltem, és nem értem, hogy miért. Halála után sokáig kísértett ez a kép, szinte barátommá nőtte ki magát bennem. Majd eljött a nap, mikor feloldódott bennem a vádlás.