Arany szálak

2018.05.13

Beszűkült a gondolkozásom, csak Rá tudtam gondolni, és arra, hogy hamarosan látom őt.

Úgy álltam a terminál kijáratánál, mint egy apa állhat a gyermeke anyjának a kapujában, aki épp a gyermekét hozza világra.

Hat egész hónapom volt arra, hogy hozzá szokjam ahhoz, nincs itthon, hogy üres a szobája, és nincs kupi abban a szobában.

Olyan furcsa érzés volt, amikor kiszakadt innen. Sosem ismertem ezt az érzést. Sok jó cikket olvastam el arról , hogy mi játszódik le azokban, akik külföldre mennek dolgozni, és azokban, akik itthon maradnak. Talán egy olyan tudatosítása volt a részemről ennek az érzésnek, mint amikor gyász ért, és hozzá olvastam, hogy megértsem. Megértettem ezt is. De a szívem, az nem értette meg.

Van szép aranyszálam, ami a szívemből tőr elő, és három felé ágazik. És a legelső szál olyan messzire kellett hogy kinyúljon, hogy azt hittem kiszakad a szívem. Erős szál meg kell hagyni. Pattanásig feszült néha.

Az első karácsony, amikor nem volt közöttünk, és nem tudtam, hogy mikor láthatom újra. Semmi fix pont, hogy legalább annak a mentén megpihenjen bennem a gondolat, az érzés.

Amikor végre feltűnt az arca, a tömegben, tele szaladt a szemem könnyel, és büszke voltam rá. És az apja szeme is teli szaladt. És óvatosan érintetem őt, és örültünk neki. És otthon a család. Igazi nagybetűs család voltunk. Mindenki Neki és Érte jött össze. Őt ünnepeltük. Aki nagy útról tért haza közénk. Kis időre.

Megértettem, hogy nagyon szép lehetett neki, hogy ilyen erős gyökerei lehetnek neki, mint a húgai, a mamája, a nagynénje, mindenki aki a családunk részét képezi. Ilyen gyökerek tartanak, bármelyikünket. Tudom, mást is tartottunk már így fenn és meg.

Azóta újra feszes a szál a szívemből. Néha majd elszakad....