Temető

2016.12.04

Soha nem kellett félnem a temetőtől, a temetőben. Kislány koromban, a nyári szünet idejében apai nagyanyámmal minden hétfőn, a temetőbe töltöttük el az időt. Nagyanyám a legnagyobb természetséggel vitt minket oda a húgommal.

A temető soha nem volt tabu téma, vagy félelmetes hely...inkább érdekesség, izgalom, csiklandósság. Amíg nagyanyám a sírokat, gondozta, vagy épp beszélgetett az ott időző öreg asszonyokkal..nos addig mi a húgommal, remekül éreztük magunkat.

A temető számunkra, a játszótér lett. Senki ránk nem szólt, jöttük mentünk a sírok között. Fogócskáztunk, felnőttest játszottunk. Néha ha nyitva volt, akkor a halottas házba is bekukucskáltunk, ha meg zárva volt, akkor meg a kisablakon keresztül próbáltunk belátni, hátha van benn halott.. Úgy éreztem ott magam, mint ki szabad, védett, és nem csak nagyanyám szeretete, de, de valami láthatatlan világ védelme alatt lennék ott. Magas gesztenyefák árnyékában, a hanyatló Nap utolsó sugaraiban, ódon régi sírok közt telt el nyári szünetünk egy gyönyörűséges szakasza.

Visszaemlékezve, szagok és illatok kúsznak fel az orromon keresztül az agyamig. Avar illat nyári száraz fű illat, izzad nyirkos gyermek testünk, a temetői föld nedves, bogaraktól hemzsegő feketesége. Amint hanyatlott le a Nap, és kezdett szürküli az ég, nagyanyám vette a kapáját, szólított minket, s hazafelé vettük az irányt. Vidám, meleg, gondtalan időszak.

S így, vissza emlékezve, talán azért is volt bennem e nagy bizalom a temető és a halottak felé, mert közeli hozzá tartozót csak már késő felnőtt koromban veszítettem el. Vonzódtam a misztikus dolgok iránt...néha a nyári szünetek alatt, a képes Bibliát lapozgatva, azt éreztem, hogy valaki figyel engem. Szinte égetett ez a figyelem, ez a "tekintet", ösztönösen arra felé néztem minden ilyen esetben. Az érzéseim vegyesek voltak, volt ebben gyermeki ártatlan kíváncsiság, félelemmel vegyítve, s valami dohos ismeretlenséggel körbe véve, mely még is paradox módon, de ismerősnek tűnt a számomra. Tudtam, hogy van ott velem valaki a szobában, aki engem figyel...Bár már késő gyermekkoron tekinthető ez az időszak, még is volt bennem nyitottság, vagy ép ama kapu, amivel a gyermekek sok esetben rendelkeznek, és többet látnak meg az őket körül vevő világból, mint már azt tesszük felnőtt fejjel.

Ahogyan növekedtem, és tágult előttem a horizont, könyvek, emberek, események kapcsán, nem felejtettem, és nem veszítettem abbéli kíváncsiságomból, hogy Kik és Mik lakoznak a láthatatlan világban. Minden misztikus dolog vonzott, amit csak lehetett elolvastam, megnéztem és elraktároztam magamban. Természetesen ez nem zárta ki azt a tényezőt, és természetes folyamatot, hogy éljem, és megéljem mindazt, amit a fiataloknak át és meg kell élniük ahhoz, hogy viszonylag egészséges felnőtt válhasson belőlük.