Szösszenetek - Körforgás

2017.04.29

Orromban a nedves erdő illatával, lassan végig sétálok a folyó feletti rönk hídon. Megállok a középén. Kezeim kitárom. Mélyen leszívom a levegőt, a tüdőm megtelik vele.

Letekintek. Gyönyörű a látvány, ami elém tárul; felettem az ég, alattam a mélység. Hagyom és engedem, hogy átitatódjak mindezzel.

Megdőlök a testemmel, kezeim, mint a repülő szárnyai kitárva. Lábaim elrugaszkodnak a farönkről. Előre bukom, és zuhanok. Sebesen esem bele a mélység kapujába.

Becsapódom. Áttöröm a vizet.

A folyó egy másik kapu. Megváltozik a mozgás energiája. Minden lelassul. Ernyedt békés süllyedés. Leérek a folyó aljára. Szemeim nyitva vannak, bele markolok a homokba és kavicsokba. Széttekintek, a látvány itt is fenséges. Körül ölel.

Érzem, fogy a levegőm. Így akarom. Nem küzdök ellene. Átadom magam.

Már nem lélegzem, fényes csillámok jelennek meg előttem. Táncot járnak körülöttem. Lények alakja bontakozik ki szemeim előtt. Lelkem szemével látok már. Boldog vagyok.

Fájdalom hasítja ketté a testem, öklendezem, vizet hányok. Egy arc jelenik meg előttem, szólongat, lassan eszmélek, visszakerültem.