A hatalom emberei

2016.12.11

A bürokrácia útja hosszú, tekervényes és nincs kirakva a jó indulat köveivel. Kiszolgáltatott helyzetből feléjük fordulni nem kellemes, de van, amikor fordulni kell, (!) mert a bizottság előtt meg kell jelenni.

Akik valamilyen fogyatékkal élik az életüket, azok tudják, hogy pl. a rokkant nyugdíjat, vagy ápolási segélyt, nem adják ingyen. Sok mindentől függ a százalék megállapítása. Vannak, akik megkapják a Bizottságtól a véglegességet (nem kell több felülvizsgálat, folyamatosan megy a rokkan nyugdíj utalása), és vannak, akik csak időlegesen kapják meg a leszázalékoltságukat. Nekik időről időre meg kell jelenni a felülbíráláson.

Két történetem van erről, s persze lehet ez a két eset pont az a kivétel, ami mindig erősíti a szabályt.

Egy ismerőmnek Down szindrómás fiatal felnőtt gyermeke van, ő mesélte nekem, hogy sajnos a Bizottság úgy döntött az ő esetükben, hogy nem kaphatja meg a gyermeke a végeleges határozatot, és időről időre így meg kell jelenniük. A megjelenést úgy éli meg, mintha bizonygatnia kéne, hogy beteg a gyermeke. Nem érti, nem szereti és megalázónak tartja, amikor a gyerekét is faggatják, kérdezik a Bizottság emberei. Érthetetlen, hogy egy Down szindrómás miért nem kaphatja meg a véglegességet. Ez egy genetikai eredetű betegség, ez nem múlik el, ezt nem lehet kinőni. Épp elég mentális teher az a szülőnek, hogy belül újra és újra elő jön az a kérdés, ha ő nem lesz, akkor vajon ki és hogyan viseli majd gondját az ő beteg gyerekének, ha túlélné őt a gyermeke, mert ebben a betegségben sajnos fenn áll a korai halálozás.

A másik eset pedig még közelebbről mutatta meg nekem a Bizottság hozzáállását.

Egy szintén fogyatékkal elő emberről írok, akinek az állapota szintén nem varázsolódódik már vissza soha többé.

Főszereplőnk is megjelent a Bizottság előtt. A Bizottság vesékbe látó szemekkel vizslatta őt, jól megnézték maguknak, s keresztkérdések tüzébe állították.

Nem volt kegyelem, hidegen, felülről, kíméletlenül jöttek a sortüzek.

Ilyesmik:

Akar maga dolgozni? Hol akar maga dolgozni? Miért ilyen keserű? Hova megy?

Sok kérdés, amit méltatlannak érzett és élt meg. Egy ideig válaszolt rájuk, de aztán úgy döntött, nem hagyja magát tovább sorozni a kíméletlen kérdésektől.

Mert főszereplőnknek nem maradt mása, mint az öntudata és a maradék büszkesége.

Többszörösen rokkantan, mozgás korlátozottként, műtétek között élve és műtétre várva. Elutaztatja sérült testét a Bizottság elé, s ott mintha vakok ülnének, úgy tesznek a kérdéseikkel, mintha KMK, azaz közveszélyes munkakerülőt kéne górcső alá venni...

Hadak útját megjárt főszereplőnk, megelégelte a megalázó kérdéseket, mintha ő ment volna oda kuncsorogni a kis rokkant nyugdíjért, összepakolta a papírjait és faképnél hagyta a bizottságot, de mielőtt kilépett, még oda vetette nekik:

Ha arra megy, ki a játék h elvegyék a pénzem, akkor mondják, meg és ne raboljuk tovább egymás idejét! A Bizottság emberei értetlenül álltak a reakció előtt. Nem így szokott ez zajlani, hisz sikerül olyan ici picire összepréselniük sok előttük megjelenő embert, hogy az kész művészet már. Erre fel ide jön a műtött, és kicsúszik a kezük alól. Na de még ilyet? Ki érti ezt? Mik vannak, kérem szépen!

Nem a bürokrácia a baj, és nem is a kérdések, amiket fel kell tenniük. Tudjuk, nagyon sok minden múlik azon, hogy a kérdést milyen hangszínnel teszik fel, milyen hangnemben, milyen arc mimika társul hozzá.

Az emberek iskolázottságtól függetlenül, megérzik, ÉRTIK azt, ha empátiával közelítenek feléjük.

S továbbá a BNO kódokat nem lehet felül bírálni, még a nagy Bizottságkérdező embereinek sem, azaz eleve lejátszott "meccsről" van szó. A súlyosnak mért BNO kóddal bíró betegeknek jár az utalás, nem lehet felül írni. Viszont kicsit a kereszttűzben lehetőség van arra, hogy alá gyújtsanak nekik, megforgatni, olyan hangnemben megszólítani, sőt elérni, hogy féljenek tőlük. Igen, vannak, akik félnek még a BIZOTTSÁGTÓL. Kínos, nagyon kínos a mai világban ez a tény. Nagyobb szerveknek néha be kéne kukkantani ezekbe a sötét sűrű levegőjű Bizottsági szobákba.